MENU

A székrekedésről

 

 

A székrekedést úgy lehet meghatározni, mint túl lassú, nehézségekkel járó, illetve rendszeresen elégtelen mennyiségű székletet eredményező székletürítést. A legtöbb ember számára székrekedést jelent, ha 48 óra alatt nincs széklete.

 

A székrekedés egyike a leggyakoribb panaszoknak, amely igen sok embert érint, különösen az idősebbek körében. Az a nézet, hogy naponta egyszer székletet kell üríteni, már az ókor óta meggyőződése az embereknek. Néhány teljesen egészséges ember is székrekedés elleni szereket kezd szedni, mert nincs naponta széklete, és függővé válik a hashajtóktól. A székletürítés normál gyakorisága még egészséges emberek körében is tág határok között mozog. A naponkénti egyszeri székletürítés nem feltétlen garanciája a megfelelő bélműködésnek. Ma már széles körben elfogadott, hogy a naponta háromszori székletürítés ugyanúgy normális lehet, mint a heti háromszori.

 

Nagy mennyiségű rost és folyadék elfogyasztása, valamint a rendszeres mozgás rendben tarthatja a bélműködést. Ha valamilyen kíméletes segítségre van szüksége, forduljon bizalommal a természetes eredetű étrendi kiegészítőkhöz. A bélműködés és székletképződés minden embernél más és más, de az orvosok egyetértenek abban, hogy akinek hetente csak háromszor vagy annál kevesebbszer van kemény széklete, székrekedése van. A nehéz székletürítéssel küszködők számára is hasznosak lehetnek a székrekedés kezelésére szolgáló orvosságok és terápiák.

 

Tünetek

 

A székrekedéssel együtt járó tünetek igen változatosak lehetnek, és nagymértékben függnek a háttérben meghúzódó betegségtől. A székürítés gyakorisága az alábbi határok között változhat: 2-3 naponta, csak hetente kétszer vagy esetleg még ritkábban van székletürítés.

 

  - A széklet általában nagyon kemény, száraz, kiszáradt bogyók vagy darabok formájában jelentkezik, hasonlít a birkák bogyós ürülékére.Néha lehet babszem alakú is vagy olyan, mint egy fonat vagy egy kötél.

 

 - Néhány betegnél szorulásos hasmenés alakul ki, amely akkor jön létre, ha a bélműködés már hosszabb ideje leállt; ekkor a széklet végül is feloldódik a bélfal által az irritáció következtében kiválasztott nyálkában.

 

 - Időnként a betegek teltségérzésről és fájdalomról panaszkodnak, amely akkor csökken, amikor a széklet vagy a gázok távoznak.

 

 - A hasi feszülés is zavaró tünet, ezt a bélbaktériumok által termelt gázok felszaporodása okozza; a gáz nem tud távozni, mivel a vastagbelet elzárja a széklet.

 

 - A székrekedéses betegeknél jelentkezhet étvágycsökkenés vagy öklendezés és hányinger, előfordul fejfájás, általános ingerlékenység, rossz hangulat és alvászavar is.

 

 - A hosszan tartó székrekedés bőrelváltozásokat is okozhat: a bőr sápadt, gyakran sárgás árnyalatú, petyhüdt lesz, elveszti rugalmasságát.

 

 - Az ileitis terminalis nevű betegségben (Crohn-betegségben) szenvedő betegek közül minden ötödik, a colitis ulcerosában (fekélyes bélgyulladásban) szenvedők közül minden második székrekedéses.

 

Okozhatja

 

 - A bélmozgások zavarai

 - A székletürítési reflex gyengülése

 - Változások a bél vagy a környező szervek szerkezetében, amelyek akadályozzák a bélben a béltartalom továbbhaladását a végbél felé.

 

Az esetek nagy részében a táplálék alacsony rost- és folyadéktartalma okozza a székrekedést.


Egyéb, szintén jelentős tényező lehet a mozgás­hiány; a súlyos depresszió, valamint bizonyos betegségek, mint az irritá­bilis bél szindróma, a cukorbetegség, a vér magas kalciumszintje, pajzs­mirigy-rendellenesség és vastagbélrák. A hashajtók és savkötő szerek túlzott használata szintén károsan hathat a bélműködésre, és bizonyos gyógyszerek ( magas vérnyomás elleni gyógyszerek, antidepresszánsok, kábító fájdalomcsillapítók) is székrekedést válthatnak ki.

 

Kiváló segítséget jelenthet Önnek is a Nopal kaktusz, a sivatag kincse !

 

Az ülő munka, a rostszegény étkezés, a kevés mozgás és a rossz táplálkozás mind székrekedéshez vezethet.

Optimális esetben reggel 5 és 7 óra között kellene mindenkinek meglátogatnia a mellékhelységet, illetve minden nagyobb étkezés után. Sajnos ez a gyakori látogatás csak keveseknek adatik meg.

A vastagbélben pangó salakanyagok újra felszívódásával folyamatosan mérgezzük saját magunkat. Egyes nézetek szerint ez a visszamérgezés az alapja a legtöbb megbetegedésnek.

Ezek a lerakódások ráadásul megakadályozzák az értékes tápanyagok optimális felszívódását, és így még kevesebb vitamin és ásványi anyag tud hasznosulni a szervezetünkben.

 

A salaktalanításra több módszer is van. Ilyenek a már említett léböjt kúrák és a salaktalanító teák (gyermekláncfű, csalán).

 

A belekben pangó salakanyagok eltávolítására a növényi rostok, mint ballasztanyagok kínálnak kíméletes megoldást. Egy különleges növényi rostanyagról, a mexikói fügekaktuszról olvashat a továbbiakban, amely megfelelő folyadékbevitellel minden korosztály számára ideális segítséget nyújt a belek megtisztítására.

A ballasztanyagok az emésztő rendszer számára feldolgozhatatlan anyagok, amelyek azonban nélkülözhetetlenek az egészséges emésztési folyamathoz. Feladatuk, hogy a táplálékok feldolgozása során keletkezett feleslegessé vált anyagcseretermékeket magukhoz kössék, és ezzel segítsék ezek kiürülését a szervezetből.

Ezzel salaktalanítják a szervezetet, tehermentesítik az emésztőrendszert, és végeredményben gyorsítják az anyagcserét...

 

A sivatag kincse

 

Egy ilyen különleges ballasztanyag a Nopal, az Opuntia kaktuszcsaládba tartozó mexikói fügekaktusz, amelynek fogyasztása rendkívül kedvező hatást gyakorol az emésztésre.

A gyönyörű virágokat hozó kaktuszféle a sivatag ajándéka. Már az őslakosok körében is nagyon népszerű gyógynövény volt. Az indiánok szíverősítő szerként és tüdőgyulladásos tünetekre használták, de hittek abban is, hogy megkönnyíti a gyerekszülést. Tüskéit az akupunktúrához hasonlítható kezelésre használták.

Élelmiszerként a mexikóiak hasznosították először. Salátaként vagy levesbe, esetleg grillezve egyaránt nagyon finom ételek készíthetők belőle. Gyakran "a sivatag kincse" jelzővel illetik, nem is annyira a növény szépsége, mint az ember szervezetére kifejtett pozitív hatása miatt. Összetevőinek köszönhetően számos jótékony hatása van, így alkalmazása napjainkban is egyre elterjedtebb.

A Nopal fogyasztása segíthet az olyan civilizációs megbetegedések megelőzésében, ahol lényeges szerepet játszik a magas koleszterin-, triglicerid- vagy vércukorszint.

 

A Nopal fügekaktusz jótékony hatásai

 

A Nopal, komplex összetételének köszönhetően, mindenki számára ajánlott.

Erős antioxidáns, tartalmazza az összes, köztük a nyolc esszenciális aminosavat. Továbbá tartalmaz béta-karotint, C-, B1-, B2-, B3- vitamint, magnéziumot, káliumot, kalciumot, nátriumot, vasat, valamint glukózt, fruktózt és cellulózt.

 

- Antioxidáns,


- Szabályozza a vércukor szintet, csökkenti a koleszterin- és a triglicerid szintet,


- Hatékony testsúlyszabályozó, csökkenti az étvágyat, növeli a jólakottság-érzetet,


- Szabályozza a gyomor- és bélműködést, javítja az emésztést,


- Tisztítja a vastagbelet, székletlazító, csökkenti az emésztési panaszokat,


- Segíti a májfunkciókat,


- Jól kiegészíti a vegetáriánus étrendet,


- A szövetek folyadék-visszatartásának csökkentésével támogatja a vese méregtelenítő funkcióját,


- Segíti a kötőszöveti méregtelenítést, csökkenti a celulitisz mértékét.

 

Nopal és a salaktalanítás

 

Nagy segítséget jelent azoknak, akik salaktalanítani szeretnék a testüket, de nem tudnak, vagy nem akarnak hosszú léböjt kúrákat tartani. Számos, az anyagcserét serkentő hatása miatt előszeretettel fogyasztja minden korosztály...

A benne lévő növényi rostok és nyákképző anyagok megakadályozzák a túlzott gyomorsav-termelődést, egyben védik a gyomor-bélrendszer nyálkahártyáját és elősegítik a "bélbarát baktériumok" tevékenységét. Lekötik az epesavakat, csökkentik a koleszterin felszívódását, mérséklik a glükóz felszívódását, valamint növelik a széklet súlyát, gyakoriságát és lágyítják állagát.

Alkotórészei a természetes eredetű vitaminok, ásványi anyagok, bioflavonoidok, aminosavak, rostok, nemcsak a máj méregtelenítését és a megfelelő működését segítik, hanem az egész szervezet méregtelenítő funkcióit is. Ezzel hozzájárul, hogy emésztőrendszere a hosszú évek alatt felhalmozódott szükségtelen terheitől végre megválhasson.

 

Kötőszöveti méregtelenítés, harc a narancsbőr ellen

 

A Nopal segíti a szervezet méregtelenítő munkáját, szerepe van a környezetszennyező anyagok és az ammónia eltávolításában. Vízhajtó hatásával támogatja a hólyag működését, és segíti a vesét a szervezet által termelt méreg- és hulladékanyagok közömbösítésében. Hozzájárul a húgyhólyag és a nyirokrendszer tisztításához, és férfiak esetében jótékonyan hat a prosztata működésére is.

Azonban egy sokkal fontosabb tulajdonsága, hogy csökkenti a kötőszövetek folyadék visszatartását, így az visszakerülhet a nyirokkeringésbe és a véredényekbe. Ennek a bőrszöveti méregtelenítő folyamatnak köszönhetően csökkenti a celulitisz kialakulását. Sok más mellett ezért a tulajdonságáért a hölgyek kedvence.

 

Étvágycsökkentő fogyókúra

 

A Nopal lassítja a gyomor kiürülését, és hatékony anyagcsere-szabályozóként működik a szervezetben. Gazdag rosttartalma miatt akkor is a segítségére lesz, ha a testsúlyát szeretné csökkenteni. A szárított rostos anyag tömege víz-gazdag környezetben többszörösére nő, és ezáltal jóllakottság érzetét kelti. Gyomrát ezzel "kissé becsapja", de egyúttal a táplálékfelvételre is jobban felkészíti.

A Nopal védőréteget képez a gyomor nyálkahártyáján, és kedvezően befolyásolja a gyomorsav termelődését is.

Természetes enzimatikus aktivitást fejt ki, mellyel szervezetének saját emésztő enzimeit kíméli. Ez főleg akkor nagyon hasznos, ha Ön is "lustább" emésztéssel küszködik.

 

Ha szeretné a testsúlyát csökkenteni, fogyasszon 3x2 tabletta Nopalint étkezések előtt fél órával, bő folyadékkal.

 

Intenzív fogyókúra

 

Nagy segítségére van akkor is, ha intenzív fogyókúrát folytat, de a drasztikusan lecsökkentett tápanyagbevitel mellett szeretné megőrizni emésztőrendszere egészségét. A Nopalin természetes hatóanyagai a fogyókúra közben is gondosan táplálni fogják szervezetét.

 

Természetes úton fogja segíteni a testsúly csökkentésében, miközben a tápanyagok széles skálájával látja el. Megakadályozza a zsírok felhalmozódását, ugyanakkor fokozza a lebontásukat és kiválasztásukat.

Különlegessége, hogy enyhe hangulatjavító hatást is kifejt, miközben mérsékeli az étvágyat, és ezzel elkerülheti a fogyókúra alatt oly' gyakori lehangoltságot. Mivel növeli a jóllakottság érzetet, akkor is a segítségére lesz, ha szereti "túlenni" magát, vagy egyébként szívesen nassol.

 

Nopal és a szénhidrátok

 

A fügekaktusz kedvező hatása az anyagcserére azonban sokkal komplexebb, mint a gyomor megtévesztése. Összetevőinek köszönhetően a hasnyálmirigy működését is szabályozza, csökkenti az össz-koleszterin, és ezen belül a „káros" koleszterin (LDL) szintjét, továbbá a trigliceridek vérszintjét. Ez utóbbi folyamat a zsírok és a zsírsavak lebontása és az epén keresztül való kiválasztása révén megy végbe, egyúttal szabályozza a májsejtek tevékenységét.

 

A szénhidrát-anyagcserére gyakorolt kedvező hatása miatt cukorbetegségben szenvedők számára fogyasztása különösen ajánlott, természetesen a megfelelő mennyiségű króm és cink fogyasztása mellett. A cukorbetegség esetén ajánlott táplálék-kiegészítőkről bővebben olvashat Az állapot javítható című írásunkban.

 

A Nopal stabilizálja és szabályozza a vércukor szintjét (glikémia), minthogy fokozza a periferiális szövetek inzulinérzékenységét. Ennek következtében pedig ösztönzi a glükóz sejtekbe kerülését, ahol így végre energia tud keletkezni belőlük.

 

Az antioxidáns Nopal

 

Semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk a fügekaktusz kivonat azon hatásáról, amit daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzésénél, illetve a daganat növekedésének megakadályozásánál kifejt, főleg vastagbélrák esetében.

 

Ilyen esetben a Nopal két fronton küzd: egyrészt, mint hatásos antioxidáns, másrészt, mint hatékony méregtelenítő. Elősegíti a vastagbél rendszeres ürítését, gátolva ezzel az erjedést, valamint a táplálékból fennmaradó toxikus salakanyagok, vagyis az emésztési folyamat végtermékeinek vissza-, felszívódását. A Nopal rostanyagai a mérgeket magukhoz kötik, és így azok távozni tudnak szervezetből.

 

Hatékony segítség továbbá a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentésében. Ha krómmalNopal igen hatékony az erekben keletkező lerakódások, úgynevezett plakkok együtt fogyasztja, akkor a megelőzésében és eltávolításában is.

 

Tiszta lappal

 

Mindennap sokféle forrásból érik a szervezetünket különböző mérgező anyagok. A táplálkozástudomány szakértői azt ajánlják, hogy tisztítsuk meg a szervezetünket, mielőtt vitaminnal, ásványi anyagokkal vagy gyógynövényekkel kúráljuk magunkat.

Szerencsére a Nopal a testünket tisztító és tápláló alkotórészeket egyaránt tartalmazza, így mindkét feladatnak egyidejűleg eleget tesz.

Ha tehát  azt szeretné elérni, hogy csökkenjen az étvágya, felgyorsuljon az anyagcseréje, és közben lezuhanjon néhány kiló, ráadásul mindeközben szívesen megszabadulna a felhalmozódott salakanyagoktól és a narancsbőrtől, akkor az Ön álmait a Nopalin fogja valóra váltani.

 

A Nopalin a Nopal fügekaktusz szárának szárított őrleménye, melynek fogyasztását szívből ajánljuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Tanácsok ez életmód jegyében

 

 - fogyasszon magas rosttartalmú ételeket, nyers gyümölcsöt, zöldsé­get, szárazbabot

 

 - igyon naponta legalább két liter vizet vagy gyümölcslét

 

 - mozogjon rendszeresen, és ha lehetséges, rögtön menjen WC-re, ami­kor szükségét érzi

 

 - reggelente és esténként 1-1 evőkanál olívaolaj jótékonyan hathat a székrekedésre

 

 - a sült alma és a méz is hatásos emésztés-serkentő

 

 - segíthet, ha víz, só és almaecet everékéből készült lábfürdőben áztatjuk lábunkat

 

Székrekedés esetén nagyon fontos, hogy sok folyadékot fogyasszon, de egyáltalán nem mindegy, hogy mit. Az aIkohol­os a koffeintartalmú üditőitalok folyadékveszteséget okoznak, és ezáltal súlyosbítják a székrekedést. A víz, a zöldség­es gyümölcslevek, továbbá a híg levesek kiválóan pótolják az elvesztett folyadékot. Az ébredés után fogyasztott forró folyadék segíthet a székelési reflex beindításában.

 

Kiváló segítség lehet Önnek is az ionizált lúgos víz fogyasztása !

 

Forduljon orvoshoz

 

  - ha székelési szokásaiban hirtelen változás állt be

 

  - ha az otthoni kezelés ellenére a szorulásos tünetek két hétig vagy tovább is eltartanak

 

  - ha a székrekedéshez láz és hasi fájdalom társul

 

  - ha a hasi görcsök vagy fájdalom súlyossá válik, vagy gátolja mindennapi tevékenységében

 

  - ha véres vagy fekete a széklete

 

  - ha a székrekedés hasmenéssé változik vagy hányni kezd

 

  - ha a székrekedés új gyógyszer vagy kiegészítő szedésekor jelentkezik

 

 

Kapcsolódó termékek: