|
Keresés Kategóriák Calivita minőség |
Frissítsük ismereteinket - Ginko Biloba
A Ginkgo bilobát (páfrányfenyő) a földtörténet legidősebb fájának szokták nevezni.
Legrégibb levélkövületei alapján már 270 millió évvel ezelőtt is létezett, és azóta sem változott semmiben. A ginkó nem csupán őskövület, hanem a ma élő egyik leghosszabb életű fa is, természetes élőhelyén számos 2000 éves kor körüli példány is található.
Termése leginkább a szilvára emlékeztet, héja világos, fehéres színű (a ginkgo japánul ezüst barackot jelent).
Kétlaki növény, tehát külön léteznek hím- és nőivarú példányok. Az egyedek neme nem határozható meg könnyen, ehhez általában meg kell várni a termő kort, ami csak 25-30 éves koruk után kezdődik (de akár 1000 évig is eltarthat!).
Az első facsemetét 1730-ban ültették el Hollandiában az utrechti botanikus kertben, mely példány egyébként még ma is él. Bécsben 1768-ban ültették el az első példányt, Magyarországon a legidősebb fát, mely Acsádon található, 1808-ban ültették. Amerikába az első ginkó példányok Philadelphia mellé lettek telepítve 1784-ben, William Hamilton jóvoltából.
Érdekesség, hogy Hirosimában ma is él egy példány, amely csak pár kilométerre volt az atombomba robbanási centrumától, és bár teljesen elszenesedett, a következő tavaszon újra kirügyezett. Gondos ápolásnak köszönhetően mára már erőteljes ágazat fejlődött ki rajta. Kapcsolódó Termékek:
A fentieken túl a ginkó kiváló Antioxidáns is, hatóanyagai védelmet nyújthatnak a szabad gyökök sejteket károsító hatásai ellen.
Ismerje meg Ön is a CaliVita International Ginko Biloba tartalmú éterndkiegészítő készítményeit :
Pál Szabina
|
Legolvasottabb cikkek
Lucerna, a sokoldalú gyógynövény
Mit nyújthatnak Önnek a bioflavonoidok ? A lecitin teljes egészében az egészségünket szolgálja. 17 indok, hogy miért fogyasszunk mangosztán alapú italt Probio Balance - Harmóniában az élettel Miért nem depressziós az eszkimó ? Ionizált víz és az egészség A tökéletes antioxidáns védelem Az eszkimók titka... Rezgések az egészségért Miért fontos a testünk méregtelenítése? Újdonság a táplálkozásban : folyékony klorofill Mit tehetünk a tavaszi fáradtság ellen ? Fogyás ? Talán most megtalálta a megoldást ! Slim Formula - Könnyen könnyebb Miért használjuk a Detox Patch-et? Élvezetesebb együttlét, teljesebb nőiesség... A vércsoportnak megfelelő táplálkozásról Tudta Ön, milyen fontos szervezetének sav-bázis egyensúlya ? Ajánlott napi vitamin bevitel (RDA) Keresőszó felhő c vitamin, 4life power mins, Omega 3 Halolaj, oxy -cseppek, para protex ára, fehérjepor, paraprotexin, vitalwoman, probio balance, Slim Formula, q10, székletlazító , omega3 gyerekeknek, székletlazító, menopausal formula, coq10 plus, Liquid C plus - Folyékony c-vitamin, nonis kombucha kapszula, paraprotex, maca, Coenzyme Q10, felnőtt multivitamin, lúgosítás, super coq10 plus, d vitamin, rhodiola rosea, rhodiolin, noni kapszula, regisztráció, rhodiolin 60, ParaProteX komplex , para protex, folyékon c vitamin, noni, oxymax cseppek, szójalecitin, maca vibe, nopalin, zöldalga, VirAgo, nonis kapszula, omega 3, Sublingual CoQ10, super q10 plus, calivita virago, Joint protex forte, 5htp, noni kapszulla, stressz, folyékony c vitamin, |