
D-Vitamin télen-nyáron
Egy 2011 nyarán végzett kutatás során 20-60 év közötti véradókat és aktív, sportoló, idősebb korosztályt vizsgáltak. A 43 évesnél idősebbek 63%-ánál D-vitamin-hiányt és -elégtelenséget állapítottak meg, míg a fiataloknál ez 41% volt. Az eredmény megdöbbentő, hiszen nyári hónapokban folytatott vizsgálatról és olyan felnőttekről volt szó, akik egészségesek voltak és/vagy szabadtéri sporttevékenységet folytattak. Ezek után a kevésbé aktív vagy épp egészségügyi panaszokkal küzdők lehetséges eredményeit nem nehéz elképzelnünk!
Tehát tavasszal és nyáron is szükség lehet D-vitamin-pótlásra. Most lássuk, hogy miért!
Életmód
Hiába süt kint a nap, ha 8-tól 17 óráig az irodában ülünk! Megfelelő minőségű és mennyiségű napfényhez csak területenként eltérő időszakban, napi rendszeres napozással juthatnánk. Fontos tudni, hogy bár a bőr D-vitamin-képző képessége nagy, bizonyos fénymennyiség után már nem nő. Így jobb, ha nem áltatjuk magunkat azzal, hogy két hét nyári szabadság alatt feltölthetjük szervezetünket az egész évre elegendő D-vitaminnal, főleg, ha a két hetet lakásfelújítással töltöttük. és ne feledkezzünk meg a számítógép- vagy tv-függőségben szenvedő gyermekekről sem!
Fényvédő krémek
A háziorvosok és bőrgyógyászok továbbra is azt ajánlják, hogy védjük bőrünket a napsugárzástól megfelelő ruházattal és fényvédő krémekkel, főleg, ha folyamatos napsugárzásnak vagyunk kitéve (szabadban dolgozók, szünidőt töltő gyerekek). A fényvédő krémek viszont már 8-as faktorszámtól több mint 90%-kal csökkenthetik a D-vitamin-termelést, miközben a bőrrák kialakulásának kockázatát csökkentik.
Életkor, betegség, egyéb jellemzők
Az évek előrehaladtával, a bőr elvékonyodásával, a vese D-vitamin-átalakító képességének romlásával, a betegségek kialakulásával csökken szervezetünk D-vitamin-termelő képessége. A zsírfelszívódási rendellenességek, a vegetáriánus vagy épp halban szegény étrend, a túlsúly, a dohányzás, a laktózintolerancia, a napallergia, a veszélyes anyajegyek, a sötétebb bőrtípus mind-mind hozzájárulhat ahhoz, hogy bőrünket fokozottan védjük, illetve, hogy ugyanabból a mennyiségű napfényből kevesebb D-vitamint tudjunk előállítani.
nem megfelelő táplálkozás
sem télen, sem nyáron nem fogyasztunk elegendő menynyiségű és megfelelő minőségű D-vitamin-tartalmú vagy D-vitaminnal dúsított ételt. Az új, megemelt mennyiségű bevitelre vonatkozó ajánlásoknak pedig szakemberek szerint sem
lehet kizárólag étrenddel megfelelni, hiszen napi 33 db tojás vagy több mint 6 kg fetasajt senkinek az étrendjében nem szerepelhet.
A megoldás egyszerű!
A D-vitamin leghatékonyabb, D3 formáját tartalmazó, természetes forrásból (tőkehal) kivont és természetes anyagokkal (narancs, citrom) ízesített D-drops megoldást jelent az egész családnak.
- Cseppadagolóval ellátott, természetes, folyékony készítmény.
- Hozzáadott cukrot vagy édesítőszert nem tartalmaz.
- Mesterséges aromát vagy színezéket nem tartalmaz.
Források:
1 – ensz 2005. http://www.un.org/esa/population/publications/wUP2005/2005wup.htm
2 – D-vitamin-ellátottság felmérése Vas megye egészséges véradói körében/ Vitamin D supply
among healthy blood donors in County Vas, Hungary – é. Virágh, D. Horváth, z. Lőcsei, L. kovács, r.
Jáger, B. Varga, G. kovács L., e. salamonné Toldy; orvosi Hetilap 153./vol 41.; 1629-1637, Akadémiai
kiadó 2012