A kalcium és a csontozatunk

A kálcium az egyik legfontosabb makroelem. A szervezet ásványianyag-tartalmának 47%-át teszi ki, a felnőtt ember testtömegének 1,5%-át adja. Mennyisége férfiaknál 950-1300 g körül, nőknél 770-920 g körül mozog.

A test kálciumtartalmának 99%-a a csontokban és fogakban található, így ezek egyfajta biztonsági raktárként is szolgálnak.

A kálciumkoncentráció fenntartása a szervezet különböző régióiban igen szűk határok között történő, szabályozott folyamat eredménye. A vérszérum kálciumszintje is szűk mozgásteret kap: 2,2-2,65 mmol/1 között kell lennie.

A kálcium a bélrendszerből kétféle mechanizmus útján szívódik fel: aktív, illetve passzív módon. Aktív transzport során legfeljebb 400 mg tud felszívódni, ugyanakkor 200 mg naponta vissza is jut a bélbe, így összességében ilyen módon csak 200 mg hasznosulhat. A kálcium bélből történő felszívódását a béltartalom összetevői is befolyásolják. A tejcukor a hasznosulást növeli - feltéve, ha nem tartoznak a tejcukor-érzékeny emberek közé. A többszöri étkezés szintén jobb hasznosulást tesz lehetővé, mint az egyszeri „túltáplálkozás".

Gátolja viszont a kálcium felszívódását:

a nyers gabonák és hüvelyesekben található fitátok,
egyes növényekben lévő oxalátok, amelyek komplexet hozznak létre,
többszörösen telítetlen zsírsavak, ún. szappanokat hozznak létre a bélben, így gátolják a felszívódást,
ezenkívül a nagyarányú foszforbevitel is a kálciumhasznosulás ellen hat.

Az egészségesen működő bélrendszer az elfogyasztott kálcium 30-35%-át szívja fel a vékonybélből. A vérből történő kiválasztódása során a kálcium a vesében választódik ki. Mindezekből adódóan stabil csontállomány csak egészséges bélrendszer és veseműködés mellett képzelhető el, mivel az előbbi a jó felszívódásban, az utóbbi a visszatartásban játszik szerepet.

A kálciumparadoxon

A kálcium-anyagcsere egyik legfontosabb szereplője maga a csontrendszer. A csontszövet a vérből veszi fel a számára szükséges építőelemek, és szükség szerint oda adja le a vérben lévő szabályzók által „megrendelt" kálciumot is. Amennyiben a helytelen vagy hiányos táplálkozásból adódóan a vér kálciumszintje ingadozni kezd, a csontokban több kálciumot kell leadniuk, mint amennyit felvesznek, így e fontos építőelem lassan kiáramlik a csontszövetekből.

A felmérések azonban rámutattak, hogy a magyar lakosság esetében a szakemberek által javasolt kálciummennyiség (800-1200 mg) háromnegyed része (600-900 mg) bejut a szervezetbe a táplálékkal, ill. a kiegészítőkkel. Tény, hogy az étrend kálciumtartalmának növelése egyes esetekben javítja a csontanyagcsere egyensúlyát, mégis úgy tűnik, hogy még elégséges vagy ahhoz közeli kálciumbevitel mellett is kialakulhat súlyos csontritkulás.

Sok vizsgálatot folytattak olyan populációk körében, amelyeknél nagyon különböző volt a kálciumfelvétel szintje, mégsem tudtak különbséget felfedezni a csontszilárdság között. Mintegy ötven éve ismert, hogy alacsony kálciumbevitel esetében a bélrendszer megnöveli az elfogyasztott táplálékból megkötött kálcium mennyiséget, így ugyanannyit tud felszívni, mint bőséges kálciumbevitel mellett.

A szakemberek ekkor elismerték, hogy az alacsony kálciumfelvételt lehetővé tevő étrend nem áll kapcsolatban a csontritkulás kifejlődésével. A kutatók azonban nem álltak meg itt, hanem tovább vizsgálódtak, és még hajmeresztőbb felmérésekre jutottak.

Megállapítottak, hogy a fogszuvasodás előfordulásának esélye alapvetően alacsonyabb az olyan közösségekben, amelyeknél a kálciumbevitel alacsony, míg a nagyobb kálciumtartalmú étrenden élő nyugati államokban a fogszuvasodás igen gyakori. Eszerint nem elsősorban a kálciumbeviteltől, hanem a bélrendszer állapotától és a D-vitamin-beviteltől függ a kálcium-anyagcsere.

Mindez alátámasztja az újabb megfigyelés, miszerint egy dél-amerikai városban a 67-94 éveseknél a csontritkulás gyakorisága lényegesen kisebb, mint az ugyanilyen korú észak-amerikaiaké, annak ellenére, hogy az előbbi helyen a napi kálcium-bevitel jóval kevesebb, mint az átlagos amerikai étrendben.

A korábbiakban említett kutatások teljesen új oldalról közelítik meg a kálcium-anyagcsere kérdését. A szakmai anyagok tudományosan eredményeit azonban általában nem publikálhatják, mivel ütközik az osteoporosis mai szemléletével.

Nem az első, és bizonyára nem is az utolsó eset, hogy tudományosan igazolt, de az általános szemlélettel és a bevett gyakorlattal konfrontálódó alapigazságokat a szőnyeg alá söpörnek.

A szakmai viták eredményeként a WHO elvette, hogy egyértelmű, mindenki számára betartandó kálciumbeviteli értékekekt határozzanak meg, sőt elfogadták, hogy a bélrendszeri abszorpció kompenzációs képessége még 260-300 mg/nap kálciumbeviteli értéknél is hatékony és eredményes.

Ma tehát ismét a kálciumbevitel növelését sürgetik lépten-nyomon, jóllehet ez a hipotézis húsz-harminc éve gyakorlatilag megdőlt. A közhiedelemmel ellentétben tehát elsősorban nem a kálcium okozza a csontritkulást. Másképpen fogalmazva: az egyes esetekben tapasztalható kisebb mértékű kálciumbevitel nem ad magyarázatot a néma járvány népbetegségszerű terjedési sebességi. A csontok szilárdságát és tömegét nem elsősorban az elfogyasztott, hanem a felszívódó és csontba beépülő kálcium mennyisége határozza meg.

Forrás: Tóth Gábor: Ne veszítsd el a csontjaidat. Pilis-Vet Kiadó. 2005

Kapcsolódó termékek: