MENU

CRX krém - a cellulit ellen


A termék nem rendelhető

 

Mi a cellulit?



A narancsbőr bőrünk speciális felépítésű kötőszöveti rétegét érinti. Különféle rostokból, rostok közötti alapállományból, sejtekből áll, emellett dúsan átszövik idegek, hajszál- és nyirokerek. A nyirokerek feladata többek között a felesleges víz, illetve a salakanyagok elszállítása.

 

A kötőszövet sejtjei között zsírsejtek is találhatók, melyek csoportosan, sejtkötegekben helyezkednek el. A kötegeket elválasztó rostok veszik körül, melyek egymáshoz kapcsolódva cellarendszert alkotnak. Ha a zsírsejtek, a felhalmozódott méreganyagok és a pangó folyadék a cellarendszereket túlnövi, kialakulnak a kis dudorok, amelyek egy idő után egyre inkább láthatóvá válnak. A megnagyobbodott zsírsejtek nyomást gyakorolnak a vér- és nyirokerekre is, így romlik a keringés, és az anyagcsere is lassul. A cellulites bőr ezért tapintásra általában hidegebb.

 

A cellulit fokozatai:



1. fokozat: a kis gödröcskék csak a bőr összecsippentésekor láthatóak.


2. fokozat: a bőr fekvő helyzetben még normális tapintású, de álló helyzetben már látható az elváltozás.


3. fokozat: álló és fekvő helyzetben is jól láthatók a gödröcskék.



Mit tehetünk a cellulit ellen?



* Megfelelő folyadékfogyasztás: napi 2,5 liter folyadékmennyiség normál esetben is elengedhetetlen, ám a már fennálló probléma esetén legalább 3 liter folyadék elfogyasztása ajánlatos naponta.

 

* Lúgosítás: kiváló megoldás például az ionizált lúgos víz, amely a cellulit elleni harcban szintén kiemelkedő jelentőségű lúgosítást is elősegíti.

 

* Aktív életmód: kulcsfontosságú a narancsbőr elleni harcban is. Minél több az izom és kevesebb a zsír, annál inkább javul a cellulit is.

 

* Kerülni kell: a koffein- és alkoholtartalmú, illetve cukrozott italok, valamint a finomított élelmiszerek fogyasztását.

 

* Külsőleges kezelés: a második és harmadik fokozatú cellulit eltüntetéséhez már elengedhetetlen, de természetesen az első fokozatú cellulit eltüntetését is felgyorsíthatja. A külsőleges kezeléshez kiváló segítséget nyújt a CaliVita C-Rx Cream.



Hatékony, külső-belső, komplex kezelésre van tehát szükség, amiben nem köthetünk kompromisszumot.
Miben rejlik a külsőleges kezelés sikere?
Hozza formába magát a CaliVita C-Rx krémmel!



Vérkeringést serkentő hatóanyagok: a rozmaring- és gyömbérkivonat hatására a helyi keringés fokozódik. Ezek a hatóanyagok megkönnyítik a lerakódott salakanyagok eltávolítását, továbbá segítik a sejtek tápanyaghoz és oxigénhez jutását. Az eredmény: sima, feszes és élettel teli bőr!



Bőrápoló hatóanyagok:

 

A homoktövis és a kankalin évezredek óta ismert és előszeretettel alkalmazott bőrápoló hatóanyag. A bisabolol és a B5-provitamin (D-panthenol) bőrnyugtató és regeneráló hatású. A zöld tea kiváló antioxidáns, elősegíti a bőr sejtjeinek szabad gyökökkel szembeni védekezését.



Speciális alkalmazás:

 

Ahhoz, hogy az összetevők maximálisan kifejthessék jótékony hatásukat, rendkívül fontos, hogy megfelelő technikával eljuttassuk őket a sejtekhez.

A problémás területek különleges masszázskezelést igényelnek. Alkalmazza naponta kétszer (reggel és este), lehetőleg zuhanyzás után! Erőteljes, körkörös mozdulatokkal alaposan masszírozza be a problémás területre, ezzel is fokozva a felszívódást és a vérbőséget! Alkalmazása előtt hideg-meleg váltózuhany, luffaszivaccsal (vagy durvább törülközővel) történő átdörzsölés, illetve a szauna- és infraszauna-használat is sokat segíthet a krém jótékony hatásának fokozásában.

 

A kezelés ajánlott időtartama :



Mint minden tartós eredményhez, a narancsbőr kezeléséhez is kellő elszántság és kitartás szükséges. Megfelelő életmód és külsőleges kezelés mellett is legalább 3-6 hónapig eltarthat a folyamat, emellett nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy megfelelő hajlam esetén utókezelésekre és fenntartó kezelésekre is szükség lehet.


 

Kiszerelés 150 ml
Ajánlott adagolás Alkalmazza naponta kétszer (reggel és este), lehetőleg zuhanyzás után!

 

 

Figyelem! Csak külsőleg! Szembe ne kerüljön!


 

Kérjük, ne használja, ha a termék bármely összetevője allergiás reakciót válthat ki Önnél! Bőrgyógyászati probléma esetén kérje ki szakorvosa véleményét. Terhesség és szoptatás ideje alatt ne használja!

 


 

Cellulit kezelés: kényelmesen, az Ön otthonában!
teljes cikk elolvasása



Ahhoz, hogy külsőleg is hatékonyan kezeljük a már kialakult narancsbőrt, nem muszáj divatos és méregdrága szépségszalonokat felkeresnünk. A CaliVita megalkotta a C-Rx krémet, amellyel  a cellulit odahaza is hatásosan kezelhető.
Cikkünkből most megtudhatja, hogyan teheti még hatékonyabbá a krém használatát egyszerű, otthon is elvégezhető, kiegészítő kezelésekkel... C-Rx Kezelés: egyszerű és hatékony!


Mit kell tudni a cellulitról ?


A cellulit jellegzetes narancshéjhoz hasonló tünetei a közhiedelemmel ellentétben nem csupán a nőket érintik. Egyre gyakrabban jelennek meg férfiak, sőt, néha gyerekek bőrén is.
A cellulit fő tömegét a bőr kötőszöveti rétegében felhalmozódott és lerakódott salakanyagok képezik, melyek a környező szövetekből további nagy mennyiségű vizet vonnak magukhoz. Ez a felgyülemlett anyag ödémát okoz, és a megduzzadt csomók bőr felületét narancshéjszerűen egyenetlenné teszik. A megnagyobbodott csomók emellett nyomást gyakorolnak a vér- és nyirokerekre is, ezért romlik a keringés, és az anyagcsere is lassul. A cellulites bőr emiatt általában tapintásra is hidegebb.

 

A cellulit külsőleges kezelése

 

A kezelés során nagy hangsúlyt kell fektetni az olyan módszerekre, melyeknek anyagcsere és keringésfokozó, salakanyagokat elszállító hatása van. A C-Rx Cream gondosan válogatott összetevői kiváló kiegészítői lehetnek a cellulit elleni küzdelemnek.


A C-Rx Krém hatóanyagai:


-          Zöld tea: a benne található koffein és xanténszármazékok keringésserkentők, polifenoljai antioxidáns hatásúak.


-          Rozmaring: rozmaring és kávésavat tartalmaz, melyek elősegítik a felhalmozódott salakanyagok eltávolítását.


-          Kankalin: szaponintartalma javítja a helyi keringést.


-          Homoktövis kivonat: B, C, E, F-vitaminokat, flavonoidokat, szerves savakat tartalmaz. A kivonat fokozza az anyagcserét.


-          Nyugtató, regeneráló hatású bőrápoló anyagok: B5- provitamin, bisabolol

 

Komplex külsőleges kezelés otthon!


A C-Rx krém alkalmazása előtt vegyünk hideg-meleg váltózuhanyt. Ezt mindennapjaink során is alkalmazhatjuk, mivel ez nem csupán a bőr, hanem az immunrendszer egészségét is támogatja!
A váltózuhanyt mindig langyos vagy meleg vízzel kezdjük, és hideggel fejezzük be! A meleg vízzel történő zuhanyozási fázis 2-3 percig tartson, a hidegre 1-1 ,5 percet hagyjunk. Ezt a kezelést egészítsük ki a problémás területek luffaszivaccsal (vagy durvább törölközővel) történő átdörzsölésével, ezzel fokozzuk a keringést, illetve a bőr anyagcseréjét. Miután ezzel a módszerrel kellőképpen előkészítettük bőrünket, az alábbi speciális technikával masszírozzuk be a krémet a problémás területbe. A masszázs javítja a keringést, beleértve a nyirokkeringést is, valamint frissíti és a szöveteket. Fokozza a vérbőséget, segít eloszlatni a zsírpárnákat, valamint segít bejuttatni a krém hatóanyagait.

 

Narancsbőr elleni combmasszázs 5 lépésben


A masszázs hatására a bőrben vérbőség keletkezik, közben emelkedik a bőr hőmérséklete. A fogások alkalmazása közben a vérkeringés felélénkül, ez fokozza a sejtek anyagcseréjét, ami hozzájárul a bőr természetes rugalmasságának megőrzéséhez, tónusának növekedéséhez. A simító és dörzsölő fogások hatására meggyorsul a bőr felületén lévő, elhalt hámsejtek leválása is. A masszázs hatására a bőr alatti kötőszövetekben is fokozódik a keringés. Javul a sejtek tápanyag-ellátottsága, élénkül az egész szervezet nyirokkeringése, ami meggyorsítja a különféle lerakódások eltávolítását.

 

Az eredmény: simább, feszesebb, méreganyagoktól mentes, egészségtől ragyogó bőr!


Ha a narancsbőr „kemény", erőteljes mozdulatokkal puhítható fel. Ha „lágy és vizes", akkor gyengébb mozdulatokkal kell serkenteni a nyirokkeringést. Az eredményt a következő két kép illusztrálja. A zsírt, szövetek közötti folyadékot és toxinokat tartalmazó csomók száma a kitartó kezelések és életmód változás következtében jelentősen csökken a kezelt területen.

 

A következő masszázst mindkét combján végezze el:


A masszázs elkezdése előtt ismerkedjen meg a következő masszázs alapfogások lépéseivel.



1. lépés: A két tenyere között oszlasson el egy diónyi mennyiségű C-Rx Krémet. Fontos megjegyezni, hogy annál hatékonyabb a kezelés, minél mélyebben sikerül a hatóanyagokat a bőrbe bemasszírozni. Ahhoz ugyanis, hogy a hatóanyagok megfelelően hasznosuljanak, nagyfokú vérbőségre van szükség.
Egyik kezét a másik után felhasználva határozott mozdulattokkal simítsa végig többször a combot a térdtől felfelé, a szív felé haladva. Kövesse lábának körvonalát. Amikor mindkét keze a comb felső végéhez ér kezdje újra a térdtől, enyhe nyomást gyakorolva a bőrre. Addig ismételje a mozdulatsort, amíg fel nem melegítette az egész combját. A simító mozdulatok beindítják a szövetközi folyadék (nyirok) keringését, ezáltal segítve a méreganyagok és a pangó folyadék ürülését, emellett a krém felszívódását is elősegítik.



2. lépés: Gyúrja át az egész combot térdtől felfelé. Mély fogásokkal emelje ki, nyomja össze és tolja az izmot egyik kezétől a másikig. A bőr az alatta lévő kötőszövettel együtt átgyúródik, ami vérbőséget idéz elő, ezáltal javítja a kötőszövet tápanyagellátását. Hatására a kötőszövetekben tapasztalható feszültségek oldódnak. Masszírozza végig sorban egymás után a comb alsó részét, élét, oldalát és a felső részét is. Ne feledkezzen meg a combok hátoldaláról sem.


3. lépés: A térdtől kiindulva kezdje el körkörös nyomó mozdulatokkal átmasszírozni a combját. A nyomó masszázs megfelelő erővel segít szétoszlatni a kis cellulites csomókat.


4. lépés: Gyengén ütögesse végig a combját ököllel. A csuklója legyen laza, hogy élénkebben tudjon ütögetni. Ez a gyakorlat kitűnően fokozza a vérkeringést.



5. lépés: A nyirokkeringés fokozása érdekében kezei váltogatásával ritmikusan simítsa végig többször a combját a törzs irányába.

 

A kezelés, megfelelő életmód és belsőleges kezelés mellett legalább három-hat hónapig ajánlott. A tartós eredmény érdekében utókezelésekre és fenntartó kezelésekre is szükség lehet.

 

Ismerkedjen meg közelebbről a CaliVita International által kifejlesztett nagyszerű készítménnyel, a Crx - krémmel >>>

 

 

 

Cellulit ellen - idejében
teljes cikk elolvasása


A narancsbőrről

 

A narancsbőr előfordulása a fejlett országok lakosságának nagy százalékát érinti. Különösen tavasszal nő meg a téma aktualitása, hisz készülve a nyárra, egyre többen tekintenek aggódva a bőrön éktelenkedő, téli hónapok alatt kialakult dudorocskákra. Nincs mit tenni, meg kell tőlük szabadulni, lehetőleg minél előbb. A látszat ráadásul nem csupán esztétikailag lehangoló, a bőr tapintása is durva, hideg, mintha nem is a testünk része lenne.


Szervezetünknek nap, mint nap hihetetlen mennyiségű savas melléktermékkel kell megküzdenie. Ennek nagy része a normál anyagcsere során termelődik, másik nagy része pedig táplálkozási eredetű, melyet nagymértékben megnövelhet a rendszertelen, és helytelen táplálkozás, valamint a helytelen ételválasztás (savasító ételek).  Ezektől a savas melléktermékektől számos módon igyekszünk megszabadulni, pl. a szénsav-bikarbonát puffenen keresztül, de a savasodás elleni harcban sok szervünk is részt vesz, pl. a vesék és a tüdők. Számos elmélet szerint a fennmaradt felesleg például a bőr kötőszöveti állományában halmozódhat fel, kialakítva ezzel a cellulites gödröcskéket.



A narancsbőr kialakulásának számos egyéb oka is lehet, például a mozgásszegény életmód, hormonális okok (egyes vélemények szerint a hormonkezelt élelmiszerek is ide tartoznak), bizonyos gyógyszerek (pl. fogamzásgátló tabletták), valamint a stressz, amelyet felgyorsult világunkban ma már nem lehet kikerülni. Nők esetében gyakoribb a cellulit kialakulásának esélye, mivel más hormon-beállítottsággal, illetve lazább kötőszöveti felépítéssel rendelkeznek. Nem is kell feltétlenül számottevő zsírfelesleg, a dudorok már vékony, sportos egyéneken is megjelenhetnek.

 

A narancsbőr eltüntetése sajnos nem egyszerű feladat, időt és megfelelő odafigyelést, komplex kezelést igényel.



A belső kezelés alapkövei:


-  A felhalmozódott savak kiürítése sok folyadékkal (pl. ionizált, lúgos vízzel) Olvasson az ionizált, lúgos vízről bővebben >>>


-  A további „savterhelés" minimalizálása (lúgosító élelmiszerekkel és étrend-kiegészítőkkel, pl. Liquid Chlorophyll, Green Care , Nopalin)

 

                                    

 

-  A test ásványi anyagokkal való feltöltése (kiegyensúlyozott, vegyes étrenddel, valamint megfelelő ásványi anyag tartalmú étrend-kiegészítőkkel: Power Mins , Strong Bones )

 

                                                                

 


-  A fizikai aktivitás növelése, rendszeressé tétele (sport)



A külsőleges kezelés alapkövei:


-          A problémás területek keringésének fokozása

 

-          A salakanyagok eltávolításának elősegítése

 

-          A bőr feszességének fokozása


-          A bőr sejtjeinek védelme (antioxidánsok)


-          Bőrápolás



A CaliVita C-Rx krémének hatóanyagait a fenti sarokpontok figyelembe vételével alakítottuk ki, hogy a termék mindezen feltételeknek maradéktalanul megfeleljen.

 

 

-          Zöld tea: a benne található koffein és xantén-származékok keringésserkentők, emellett gazdagon tartalmaz polifenolokat, melyek köztudottan antioxidáns hatásúak.


-          Rozmaring: rozmaring és kávésavat tartalmaz, melyek elősegítik a felhalmozódott salakanyagok eltávolítását.


-          Kankalin: szaponintartalma javítja a helyi keringést.


-          Homoktövis kivonat: Anyagcsere-fokozó hatású, emellett B, C, E, F-vitaminokat, flavonoidokat, és hasznos szerves savakat tartalmaz.


-          Nyugtató, regeneráló hatású bőrápoló anyagok: B5- provitamin, bisabolol.



A krém hatása a helyes alkalmazás során, az alapos bemasszírozással válik teljessé. Naponta kétszer (lehetőleg reggel és este, tisztálkodás után) lentről felfelé haladva alaposan masszírozza át a problémás területeket a krémmel, hogy a bőr enyhén kipirosodjon (ez a fokozott keringés jele).

 

Kezdje el idejében Ön is a cellulit elleni harcot !

 

Ismerkedjen meg közelebbről a CaliVita által kifejlesztett  nagyszerű készítménnyel, a Crx Krémmel >>>

 

 

 

Mit tehetünk a tavaszi fáradtság ellen ?
teljes cikk elolvasása

 

 

Beköszöntött a tavasz, az idő egyre kellemesebb, hosszabbak a nappalok, mégis sokan nem kifejezetten a feltöltődés élményét élik át, hanem elsősorban kimerültséggel, nyomott hangulattal és aluszékonysággal küzdenek ebben az időszakban.

 

Kinél gyengébb, kinél erőteljesebb tünetekkel, de a tavaszi fáradtság mindenkinél jelentkezik. De mi is állhat ennek hátterében?

A tavaszi fáradtság kialakulásával kapcsolatban sokféle magyarázat született már, de egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy komplex tényezők állnak a hátterében, így a megoldást is érdemes több oldalról megközelíteni. A tavaszi fáradtság nem betegség, hanem egy olyan állapot, amin nagyon egyszerűen lehet (és kell) is segíteni.



Vitaminhiány:

 

Valamennyi magyarázat közül talán a legnagyobb hagyománnyal bíró, valamint ez is tűnik a legkézenfekvőbbnek. Télen a táplálkozásunk, még ha nem is egyoldalú, de a korlátozott választéknak köszönhetően egyértelműen szegényebb, nem pusztán vitaminokban, de pl. enzimekben is. Még ha törekszünk is naponta friss gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani, nagyon szűk réteghez jut el jó minőségű, nem kényszerérett, nem hetekig konténerekben tárolt, valóban friss áru.

 

Hogyan segíthetünk ezen?- a már ismert sok zöldség és gyümölcs fogyasztása, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett, étrendünket ajánlatos jó minőségű étrend-kiegészítő készítményekkel is felturbóznunk.

 

A Calivita termékskálájában rengeteg ilyen készítményt talál, pl.:

 

Multivitaminok ( full spectrum , super mega 50 , vércsoportoknak megfelelő készítmények , stb. )

 

Antioxidáns készítmények ( protect 4life , mega protect 4life , smokerade , stb. ), melyek közül mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet.

 

Ne feledkezzen meg az ilyenkor különösen jól ajánlható zenthonic-ról, valamint az olyan készítményekről sem, melyek energiapótlásra is kiválóan alkalmasak ( Coq10 , energy and memory, stb.).



Pszichológiai okok:

 

Bár sokfelé tartja magát az a hiedelem, hogy a tünetek pusztán pszichológiai alapon jelentkeznek (azaz a tavaszi fáradtság csupán egyfajta „divatos" állapot ebben az időszakban), nem szabad szó nélkül elmenni azon tény mellett, hogy ennek az elméletnek bizony nagyon valós élettani alapja is van.

 

A szerotonin nevű hormon szintje ugyanis a fényhiányos, mozgásszegény téli hónapokban lecsökken, ez pedig összefüggésbe hozható a hasonló, fáradtsággal, ill. levertséggel járó állapotokkal.

Hogyan segíthetünk ezen?- semmi esetre se édességgel pótoljuk a hiányzó boldogságélményt. Mozogjunk sokat, töltsünk több időt a friss levegőn, irodában ülve is gyakran nyissunk ablakot! Már egy rövid délutáni séta a napsütésben is sokat segíthet!



Anyagcsere:

 

Télen az anyagcserénk alacsonyabb fokozaton működik. Kisebb a fizikai aktivitásunk, nagyobb az alvásigényünk, és jóval kevesebbet töltünk a friss levegőn.

 

Az anyagcsere felgyorsításában a legkiválóbb segítség a rendszeres fizikai aktivitás beiktatása (lehetőleg szabadban), ami lehet akár egy rendszeres napi séta is. Gondolnunk kell bőrünk állapotára és anyagcseréjére is. Kezdje minden napját hideg-meleg váltózuhannyal, majd ápolja bőrét a Calivita kiváló minőségű kozmetikumaival.

 

Ne feledje, hogy a kellő hatás eléréséhez a Cellulit elleni harcot is idejében el kell kezdeni, melyhez már a Calivita C-rx krém terméke is nagymértékben hozzájárulhat.



Tavaszi nagytakarítás:

 

Sokan vallják, hogy a tavaszt egy, az egész szervezetre kiterjedő nagytakarítással kell kezdeni.

 

A Calivita termékei közül számos, a méregtelenítő folyamatokat támogató készítményt talál (pl. green care , liquid chlorophyll , detox patch , aquarion lúgos víz , stb.), bármilyen tisztító kúrát is választ. 

 

Rázza le a nyomott hangulatot, a télen felrakódott kilókat, és válassza bátran a Calivita készítményeit a tavaszi fáradtság elleni küzdelem kiegészítéseként!

 

Forrás : CaliNews

 

Miért különlegesek az Aquabelle kozmetikumok ?
teljes cikk elolvasása

 

 

Új családdal bővült a Calivita termékpalettája 2007 év végétől: büszkén mutatjuk be a Calivita Cosmetics Aquabelle termékcsaládját!


 

Az Aquabelle termékekben a legmodernebb tudományos vívmányokat ötvöztük a természet erejével.

 

A termékek összetételének három fontos alappillére:

 

- Természetes összetevők (jojobaolaj, avokádóolaj stb.);

 

- Korszerű komponensek (ceramidok, vitaminok stb.);

 

- És egy forradalmian új, védett technológián alapuló találmány: a csökkentett deutériumtartalmú, tisztított víz (dd-víz - decreased deuterium water).

 

„A víz az élet bölcsője" - szoktuk mondani.

 

A víznek valóban hatalmas a jelentősége a földi életben. A földfelszín 71 százalékát tenger borítja, s ez a mintegy 1,3 milliárd köbméternyi víztömeg határozza meg a földi életet.

Az élő szervezetek mintegy 75-98 százaléka szintén víz. Egy 75 kg-os felnőtt szervezet körülbelül 50 liter vizet tartalmaz. egy ember évente több mint 1000 liter folyadékot iszik. a veséken naponta 180 liter vér folyik át és tisztul meg.

 

A dd-víz

 

A deutérium a hidrogén egyik izotópja. A természetben található hidrogén zömének magja egyetlen protonból áll, ezt az atomot 1h-val jelöljük. A maradék esetében a magot egy proton és egy neutron, vagy egy proton és két neutron alkotja. Az előbbit deutériumnak (jele 2h vagy d), az egy protonból és két neutronból álló atommagot, illetve atomot tríciumnak hívjuk (jele: 3h vagy t).

 

Éghajlati övünkön a felszíni vizek deutériumtartalma minimális ingadozással 150 ppm. Az egyenlítő területén lehulló csapadék 155 ppm-es, a kanada északi részén, észak-amerika belsejében 135-140 ppm-es értéket mérhetünk. Ez az arány tehát szélességi körönként változik, de hasonlóan változik a tengerszint feletti magassággal is (a tengerszint közelében 150 ppm, 2000 méter magasságában 130 ppm).

 

A vizekben mért mennyiség egyenes arányban van az ott élő szervezetek deutériumtartalmával.

 

Egy felnőtt ember szervezetében a deutérium koncentrációja körülbelül 12-14 mmol/l. Ez nem tűnik soknak az előző számokhoz képest, de ha ezt a mennyiséget összevetjük más létfontosságú elemek tömegével, kiderül, hogy a deutériumból mintegy hatszor annyi van jelen, mint a kalciumból, és tízszer annyi, mint a magnéziumból.

 

Számos független kísérlet igazolta, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víz (dd-víz) teljesen biztonságosan alkalmazható, nincs toxikus hatása. Sőt, jótékonyan befolyásolja a sejtek osztódását. Minél alacsonyabb a víz deutériumtartalma, annál lassabb a sejtosztódás folyamata, azaz annál lassabb a szervezet „öregedése". A gyakoribb sejtosztódással ráadásul megnő a valószínűsége a hibás osztódásnak is.

 

Bőrünk nedvességtartalma nem csak esztétikai szempontból fontos. Már az általános iskolákban is így tanítják: „a bőr szervezetünk elsődleges védelmi vonala".

 

Megakadályozza, hogy a környezetből ártalmas anyagok jussanak a szervezetbe, illetve azt is, hogy a szervezetben lévő víz „kifelé" gyorsan elpárologjon. Bőrünk nedvességtartalma a nap során folyamatosan csökken, ezért a szépségápolás egyik legfontosabb lépése a bőr megfelelő hidratálása.

 

Hogy ez optimális legyen, ahhoz fontos a kellő mértékű folyadékfogyasztás, a helyes bőrtisztítás, illetve a jó minőségű krémek használata, mert ezek együttes alkalmazásával vagyunk leginkább képesek hosszú távon megőrizni a bőr  nedvességtartalmát.

 

Az aquabelle család

 

Az aquabelle család három tagból áll:

 

Egy regeneráló krémből (nappali használatra),

 

Egy tápláló krémből (éjszakai használatra)

 

És egy arcápoló és lemosó tejből. mindhárom termék fő alkotóeleme, mondhatni alapja: a dd-víz.

 

Regeneráló krém

 

A krém fő aktív összetevője a ceramid, amely regenerálja a bőrt, segíti a bőr nedvességmegtartó képességét. Javítja a bőr rugalmasságát, ezáltal csökkenti a ráncokat és hatékonyan véd a káros környezeti hatások ellen.

 

Másik fő összetevője az e-vitamin, mely ismert antioxidáns hatású vegyület. Kiválóan védi a bőr sejtjeit a káros oxidatív folyamatoktól, természetes hidratáló és gyulladáscsökkentő, valamint vitalizáló, frissen tartó hatású.

 

Avokádó- és jojobaolaj-tartalma táplálja a kiszáradt bőrt.

 

A krémet elsősorban nappali használatra ajánljuk, de ideális alap akár smink alá is.

 

Ide kattintva tekintse meg közelebbről az Aquabelle regeneráló krémet.

 

Tápláló krém

 

Ennek a krémnek a különlegessége a dd-víz és a squalán (olivaolaj-esszencia) komplex emulziója. Ez egy egyedülálló „olaj a vízben" és „víz az olajban" emulzió egyszerre, mely az azonnali hidratáló és tápláló hatáson túl szabályozott, fokozatos hatóanyag-leadáson keresztül mélyhidratáló hatást is biztosít.

 

A benne lévő avokádóolaj táplálja és megfiatalítja a száraz, vízhiányos bőrt, valamint az öregedő bőrre is kiváló hatással van. Magas a- és e-vitamin-tartalmának köszönhetően   kiválóan lkalmazható nem csak száraz, de problémás bőrre (például pikkelysömörre) is.

 

Ideális éjszakai használatra.

 

Ismerje meg közelebbről az Aquabelle tápláló krémet.

 

Arcápoló és lemosó tej


 

A tej egyedülálló tulajdonsága, hogy miközben kiválóan tisztítja az arcot, egyben hidratálja is a bőrt, így nem feltétlenül szükséges az arcról lemosni.

 

Aktív összetevői az avokádó- és a jojobaolaj, mely kíméletesen, mégis hatékonyan távolítja el a szennyeződéseket a bőrről.

Az avokádóolaj kiválóan táplálja a bőrt.

 

A jojobaolaj szerkezete feltűnően hasonlít az emberi faggyúéhoz, ezért kozmetikai készítmények gyakori alapanyaga. az avokádóolajhoz hasonlóan magas az e-vitamin-tartalma, mely védi a bőrt a szabad gyökök káros hatásaival szemben.

 

Kellemes, frissítő hatású.

 

Az ideális hatás érdekében használja rendszeresen mindhárom terméket! Együttes alkalmazásukkal hatásuk fokozható.

 

Forrás : CaliNews

 


A termék nem rendelhető Ár: 0 Ft